Számos történet és legenda kapcsolódik a december hatodikai ajándékozáshoz. Mivel mind közül a legismertebbet, a Mikulást is jó néhány különböző eredettörténet övez, ezért most szeretnénk megosztani a dolog pogány eredettörténetét.

A hagyományok egészen a skandináv mitológiáig követhetőek vissza, a germán (viking) főisten, Odin és lova, a nyolclábú Sleipnir történetéig. Odin (különböző alakokban Wotan vagy Wodan) nevéből származik a szerda, Wednesday vagy Dienstag, melynek jelentése Odin napja. Ő a bölcsesség, a mágia, az okkult tudományok, a rúnák, a költészet és a háború istene is egy személyben, tehát igen jelentős alak. Nevének jelentése: Az Ihletett. Segítői a két holló, Hugin/Huginn és Munin/Muninn (Gondolat és Emlékezet), akik segítségével folyamatosan értesülhet a világ dolgairól. Elvégre szokták mondani, a nagy-szakállú mindent lát. Ez esetben éjfekete kísérői segítségével, akik akár a krampuszokat ihletőiként is szolgálhattak.

Az ajándékozás azonban nem a hollókhoz, hanem a fent már említett Sleipnir-hez köthetőek. Ősi német néphagyomány szerint a gyerekek Sleipnirnek tettek ki a csizmáikban élelmet, szalmát, répát. Odin ezt a kedvességet meghálálandó hagyott ajándékot a kiürített lábbelikben. Kissé átalakult formában ez a szokás maradt fent a mai napig.

Ehhez a kultuszhoz azonban tartozik egy másik történet is, mely inkább a téli napforduló ünnepéhez, december 21-hez, Yule-hoz kapcsolódik és egy kecskéről, Jolbock/Jolbukk szól. Ő egy ajándékot hozó kecske. A kecske szimbólumhoz rengeteg dolgot társítanak, azonban érdemes megjegyezni, hogy Thor/Donar (a mennydörgés, a vihar és a termékenység istene) égen száguldó szekerét kecskék húzták. (Igaz nem nyolcan, mint a szarvasok, hanem csak kettő, Tanngniostr és Tanngrisnir). A Jolbock névből eredeztetik az „igazi lappföldi Mikulás”, Joulupukki nevét is.