A korábbi bejegyzés alkalmával körülírtuk az ünnepet pár szóval, most azonban részletesebben is mesélünk a téli napforduló ünnepének hagyományairól és kellékeiről. Számos szokás maradt fent a mai napig, vette át a keresztény kultúrkör, így szükségét látjuk, hogy bemutasson honnan is indult minden.

Az első, és talán az egyik legfontosabb a Yule-fa, a germán-skandináv mitológiából. Ez általában egy örökzöld fa volt, a legtöbb esetben élő, tehát mondjuk az udvaron, vagy a teljen állt, de olyanról is tudni, melyet később ültettek ki, a természetbe. Ennek a fának a tövében is gyakran hagytak ajándékok, melynek célja az elf-ek jóindulatának elnyerése volt. Érdemes összevetni Odin lovának a csizmában hagyott ételekkel, mely a Mikulás ünnep elődje volt. Itt is először az emberek hagytak ajándékok az emberfeletti lényeknek, mára mindkettő szokás a visszájára fordult, eredeti jelentéstartalmuk elferdült. Az ajándékokon kívül a díszítés is szokás volt, szakrális célokat szolgálva. A díszítőelemek – melyeket saját kezüleg készítettek ­– szimbolikus jelentéstartalommal bírtak. A napok, a csillagokat, az időt vagy éppen a hónapokat ábrázolták. Emellett a saját készítésű díszek tartalmazhattak számos egyéb összetevőt: szárított rózsabimbók, fahéj rudacskák, áfonyaláncok, diók, szalmacsillagok, illatos füvekkel, virágszirmokkal és fűszerekkel megtömött kis zacskók, vagy kristályok is fellelhetőek voltak a díszítő elemek között.

A következő elem a Yule-tuskó

Hagyományosan kőris, tiszafa, vagy nyírfa tuskója. Tüze az örök, elpusztíthatatlan fény szimbóluma, a fény újjászületésének segítője. A hagyomány szerint a gazda saját földjéről kell származnia, vagy lehet kapott ajándék, ám venni sohasem szabad. A Tizenkét Éjszaka mindegyikén tizenkét órán keresztül ég a kandallóban, vagy első éjjel ég, a többi napon és éjszakán át parázslik. Feldíszítik, akárcsak a karácsonyfát: örökzöld ágakkal, magyallal beborítják. Meglocsolhatják sörrel, almaborral. Mindig eltesznek egy darab tuskót, a következő évben azzal gyújtják meg az új Yule-tüzet, az örök, megszakíthatatlan körforgás értelmében.

A tiszafáról a következőt tartják:

A tiszafa (Taxus baccata) a fenyőhöz hasonló tűlevelű örökzöld Európában. Kemény és rugalmas fájából régen főleg fegyvert, íjat készítettek. Levelének és magjának mérges volta szabja meg helyét a hiedelmek világában. Ma is kedvelt temetői díszfa, de már az antikvitásban a halál fája volt, ezért az ír fanaptár az év utolsó napjának jeléül a fenyővel, az újjászületés fájával párban az év fordulójára ültette. A tiszafa téli helyét a naptárban az is indokolja, hogy igazán ekkor fejti ki mérge a hatását; lombja télen négyszer annyi mérget (taxint) tartalmaz, mint nyáron. Hellászban és Itáliában Hekaté halálistennőnek szentelték, amint azt magával Hekatéval mondatja Shakespeare: “...slips of yew Sliver’d in the Moon’s eclipse.” (Macbeth, III.felv. 5.sz.) Egy ír balladában a halott szerelmesek testét tiszafanyársakkal szögezik a koporsóikhoz, hogy távol tartsák őket egymástól, de a nyársak kihajtanak és fává nőve összeölelkeznek a sírok felett. Bretagne-ban úgy tartják, hogy a temetői tiszafák gyökere a hullákból szívja ki a mérget. Mérgező volta a régiek hite szerint megnövelte a fájából készült íjak erejét (gr. toxikon “nyílméreg”, toxon “íj”). Mindazonáltal nem csak borús képzetek fűződtek hozzá. Sírok díszeként nemcsak a halálra emlékeztetett; örökzöld és igen hosszú életű lévén az “örök életet” is jelképezte. Angol temetőkbe pedig azért ültették, hogy azokat a boszorkányok okozta viharoktól megvédjék.

Fagyöngy:

A fagyöngyhöz kapcsolódó hagyományt talán ma is mindenki ismeri, bár eredetéről keveseknek van információja. Az ehhez kapcsolódó mondával egészen a Skandináv mitológiákig kell visszamenni, és egy jövendöléshez kapcsolódik. Balder (Baldur, Bal – függően a nyelvterülettől) istennek jósolták, hogy életét veszélyben forog. Ezért anyja, Frigg minden élőlénnyel megígértette, hogy nem fognak ártani a fiának. Egyedül a fagyöngyöt hagyta ki, amiről Loki, a bajkeverő isten tudomást szerzett. Egyszer, amikor bált rendeztek az istenek, és szórakozás gyanánt mindennel Balder-t célozták, tudva, hogy nem sérülhet meg, Loki felhasználta ezt a tudást. Egy fagyöngyből készült nyilat (néhol dárdát) adott Balder vak testvére, Hödr kezébe. Ő mit sem sejtve, Balder-ra lőtt, aki életét vesztette az ártalmatlannak vélt fagyöngytől.  Bár tettéért Loki és Hödr is elnyerte büntetését, a fagyöngynek Frigg megkegyelmezett. A szeretet jelképévé tette, és azt kérte, hogy akik megállnak alatta, csókolják meg egymást a szeretet és megbocsájtás jeléül.

A koszorú elődje:

A kelták ezen az ünnepen az ajtókra örökzöld ágakat aggattak, fagyönggyel, magyalággal díszítették azt. Ennek a szokásnak a “maradványa” az adventi koszorú, melynek kerek formája az év körét jelképezi.

Yule-kecske

Illetve, hogy semmi se maradjon ki a listából, még a Yule-kecskéről is ejthetünk pár szót, bár már egy korábbi cikkben érintőlegesen foglalkoztunk vele. A Jolbocken köré szintén ajándékozó szerepkör épült az évek folyamán. Egyrészt a falusiak is ajándékoztak egymásnak ilyen szalmából készült kecskéket, melyekben szellemeket sejtettek. Ezek voltak hivatottak megvédelmezni a háztájiakat, illetve néhány esetben éppen szabadultak voltak tőle, ha ártó szellem volt a kecskében. Sokszor a falusiak öltöztek be kecskének, és jártak házról-házra, jókívánságokkal, ajándékokkal.

 Összességében a fent felsorolt szokásos közül ma is sok él, kisebb nagyobb változáson ugyan átestek, átszabták őket, de kitörölni az emberek emlékezetéből egyiket sem sikerült. Sokszor már nem tudjuk, mi is egy-egy hagyomány mögöttes tartalma, reméljük a fenti cikkből kicsit segítettünk kicsit feleleveníteni, felvilágosodni a témával kapcsolatban.

forrás:

http://web.tvnetwork.hu/vidaa/wic/yule/
http://heted76ar.hu/Yule/
http://www.irishfeet.hu/unnep/h_yule.html
http://galaktika.hu/yule-a-teli-napfordulo-unnepe/
https://asatruhun.files.wordpress.com/2015/07/julbocken-az-c3a9szaki-kecske-nyomc3a1ban.pdf